A nemzetközi terepen is jelen lévő vállalatok számára a határon túli pénzforgalomi ügyletek kérdése kulcsfontosságú. A pénzügyi igazgatóknak és számviteli szakembereknek fel kell térképezniük azokat a szolgáltatókat és fizetési lehetőségeket, amelyek a cégük tevékenységéhez és kereskedelmi környezetéhez leginkább illeszkednek. A korlátozott átláthatósággal párosuló lassú fizetési módoktól kezdve a szinte átláthatatlan árfolyamokig a nemzetközi pénzügyi műveletek számos jelentős buktatót rejthetnek magukban.
A hagyományos bankok nemrégiben még inkább górcső alá kerültek, amely a 2008-as pénzügyi válságot követően mind a szabályozó hatóság, mind a közönség részéről bizalomvesztéssel járt. Ettől kezdve a hagyományos pénzügyi intézetek jogszerű működést célzó költségvetése a többszörösére nőtt, míg a kutatási és fejlesztési (K+F) törekvések csak a fintech cégek nyomában lohol. Ez részben a kedvező törvénykezésnek, valamint a piaci verseny nagyobb és minőségibb szolgáltatás iránti igényének tudható be.
Ahol a bankok határokon átívelő fizetési szolgáltatásainak sebessége, átláthatósága és nyomon követhetősége kevésnek bizonyul, az új pénzforgalmi szolgáltatók (a PSD1 és PSD2 EU-irányelv által engedélyezett megbízásos online átutalási szolgáltatók [PISP] és a számlainformációkat összesítő szolgáltatók [AISP] ) az innovatív törekvések felé fordulnak. A célkeresztet egyenesen a cégekre és a fogyasztókra szegezve kínálnak alternatív megoldásokat a hagyományos piaci szereplők mellett. A piaci részesedésre vágyó új és egyre növekvő versenytársak jelenlétében ugyanakkor felvetődik a kérdés, hogy milyen nemzetközi pénzforgalmi műveletek és szolgáltatások léteznek valójában a KKV-k és a közepes tőkeértékű vállalatok számára. Vajon mely piaci szereplők jelentik általánosságban a legjobb alternatívát?
Egy cégnek, amely pénzt szeretne utalni egy külföldi érdekelt fél számára, fontos az, hogy a legmegfelelőbb pénzforgalmi módot tudja kiválasztani, legyen akár importőr vagy exportőr, ügyfél vagy beszállító. Ezeket a módszereket okmányos ügyleteknek is nevezik, és mindegyiknek megvan a maga sajátossága. A leggyakoribbak a banki átutalások, a csekkek, az okmányok nélküli váltók, az akkreditív, valamint a SEPA közvetlen számlaterhelés (SDD).
Egyszerű pénzátutalást jelentenek a kötelezett bankszámlájáról a hitelező bankszámlájára. Amikor egy importőr a beszállítójának banki átutalást hajt végre, lehetősége van előleg megfizetésére amely azt jelenti, hogy azelőtt fizet az áruért, hogy megkapná azt. Ez magában hordozza azt a kockázatot, hogy az áru végül nem érkezik meg, vagy nem a vártak szerint kerül leszállításra.
Ugyanakkor, ha a beszállító szállítja le az árut azt megelőzően, hogy az ki lenne fizetve, azt nyitott számlás kereskedésnek nevezzük. Ez esetben az exportőr azt kockáztatja, hogy nem kerül kifizetésre. A banki átutalások rugalmas, gyors és globális megoldást jelentenek, azonban bizalmi kapcsolatot is feltételeznek mindkét fél részéről, hiszen a kötelezett kifizetést kell hogy kezdeményezzen.
A közvetlen számlaterhelés lehetővé teszi a hitelezők számára, hogy azonnal hozzájussanak egyszeri vagy ismétlődő számlák utáni pénzeszközökhöz. A kötelezett előzetes beleegyezésével a költségek és a számlák automatikusan kifizetésre kerülnek. Ez ugyan praktikus módszer, azonban a cégek részéről nem árt az óvatosság, hiszen tisztában kell lenniük a levonás okára és pontos összegére
Az európai beszedési megbízások négy fél intézkedésén alapulnak: a kötelezett, a hitelező és mindkét fél bankja. Két különböző modell létezik, a SEPA Core Direct Debit [általános beszedési megbízás] és a SEPA B2B Direct Debit [céges beszedési megbízás].
Az általános beszedési megbízás mind a magán, mind a céges kötelezett részéről történő beszedési megbízást lehetővé teszi. Az SDD általános beszedési megbízás elfogadása kötelező minden SEPA-zónán belüli bank számára.
A céges beszedési megbízás (SDD B2B) ckizárólag céges kötelezettek esetében használható. Ugyan ez egy visszavonhatatlan tranzakció, az viszont szükséges , hogy a kötelezett előzetesen értesítse a bankját.
A manapság már egyre kevésbé népszerű csekkek esetében a kiállító vagy az ügylet kezdeményezője (ez esetben a kötelezett) utasítja a címzettet (a bankját), hogy egy bizonyos kedvezményezett javára fizessen. A csekk kézhezvételét követően a kedvezményezett beváltja azt a bankján keresztül, ezzel jóváírva a kiállító adósságát. Ugyan költségkímélő megoldás, a csekkek nem túl gyakorlatias és lassú módszert jelentenek. A kötelezett kezdeményezi az ügyletet, és tetszés szerint indíthat egy fizetésvisszavonást, miközben a kedvezményezett számára kevés jogszabályi védelem marad.
Az akkreditív esetében a kötelezett bankja elkötelezi magát, hogy kifizeti az adott hitelezőnek járó összeget. Ez utóbbinak számos dokumentumot kell beadnia az ügylet alátámasztására. Az akkreditív a felek közti megállapodás értelmében lehet visszavonható vagy visszavonhatatlan is. Tekintve, hogy ez az egyetlen olyan módszer, amelyben egyesül a fizetőeszköz és a fizetési garancia, ellensúlyozhat egy új ügyfél-beszállítói kapcsolatban jelen lévő kezdeti bizalomhiányt.
Ebben az esetben a kedvezményezett kezdeményezi az ügyletet, amely nagyobb kontrollt ad a kezébe. Az okmányok nélküli váltók két különálló átruházható eszközre oszlanak:
A kedvezményezett mindkét okiratot benyújtja a banknak, amely intézkedik annak beszedéséről. Az okmányok nélküli váltók ugyanakkor a legtöbb országban nem nagyon ismertek és még mindig nem jelentenek fizetési garanciát.
Amikor egy cég nemzetközi pénzügyi műveletet kezdeményez, háromféle számlázási lehetőség közül választhat. Magára vállalhatja az összes lehetséges díjat, ráterhelheti azokat a kedvezményezettre, vagy egyformán eloszthatja azokat a két fél között. De hogyan is működik mindez?
A nemzetközi kifizetések rendszerint különféle bankokon mennek keresztül. A kötelezett bankján, a hitelező bankján, valamint bármilyen közvetítő bankon. Például ahhoz, hogy pénzt utaljunk dollárban Kínába, a kifizetést egy, az USA központi bankjával kapcsolatban álló USA-béli bankon keresztül kell elindítani. Ez ügyleti költséget generál, amelyet a kifizetés kezdeményezőjének lehetősége van magára vállalni, megosztani, vagy kiszámlázni a kedvezményezettnek. Vegyük ezt jobban szemügyre:
Az ügyleti költségek a hitelező vagy a kedvezményezett számára kerülnek kiszámlázásra a kifizetett összegből történő levonással. A piaci tranzakciók mintegy 10%-a zajlik így.
Az egyes tranzakciók esetében a költségeket a kedvezményezett és a kifizetés kezdeményezője megosztja egymás között. A kibocsátó bank költségeit a kötelezett viseli, míg a közvetítő bankok és a hitelező bankjának a költségei az elküldött összegből kerülnek levonásra, így azt a kedvezményezett viseli. Ez a folyamat jellemző a piaci tranzakciók körülbelül 60%-ára.
A kötelezett visel minden költséget. Ez biztosítja azt, hogy a kedvezményezett a díjak és levonások nélküli teljes összeget megkapja. Ez jellemzi a piaci tranzakciók körülbelül 30%-át.
Az Európai Gazdasági Területen (vagyis amikor mind a kibocsátó bank, mind a fogadó bank az EGT területén található), a törvény a „Share” opció választását írja elő bármely hivatalos EGT pénznemben. BEN vagy OUR átutalás nem lehetséges. Mindamellett az EGT-n kívül is a SHA opció a legelterjedtebb.
Amikor nemzetközi pénzügyi műveletekről van szó, a fintech cégek egyre kecsegtetőbb alternatívát jelentenek a vállalkozások számára. Az innováció ellen ható kötelezettségek, idejemúlt menedzsmentszervezetek és magas költségek kevésbé terhelik őket, ezért arra törekednek, hogy az ügyfeleik számára a pénzügyi technológia legmodernebb fejlesztéseit kínálják, miközben a sebességet, az értéket, az átláthatóságot és a felhasználói élményt is egyre magasabb szintre emelik. De miért is előnyösebb választás a pénzforgalmi tranzakciók lebonyolításához?
I2012-ben a befektetők közel 3 milliárd dollárt fektettek be a fintech cégekbe világszerte. 2019-ben, ez a szám meghaladta a 69 milliárd dollárt.. Növekvő piaci részesedésük és befolyásuk tanúbizonyságaként a hagyományos banki és pénzforgalmi szereplők egyre inkább a pénzügyi technológiai cégeket igyekeznek megszerezni innovációs törekvéseik támogatására. Mindazonáltal miért lehetséges az, hogy a látszólag határtalan forrásokkal rendelkező multinacionális bankok egyszerűen nem a saját maguk innovációját használják? Hogyan tudtak megszerezni egy meghatározó piaci rést a fintech cégek a korábban áthatolhatatlan pénzügyi piacon? Ennek számos oka van, de nézzünk meg néhány példát.
2015-ben az Európai Unión ra PSD2 révén felülírta korábbi pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló irányelvét, tovább nyitva a piacot az AISP-k (számlainformációkat összesítő szolgáltatók) és a PISP-k (megbízásos online átutalási szolgáltatók) számára. Míg a pénzforgalmi szolgáltatások biztosítási módjának nagy része 2019. szeptember 14-én életbe kellett volna lépnie, néhánynak a bevezetése csúszásba került, legfőképpen a nyílt bankolás és az SCA (erős ügyfélazonosítás) A kudarcok ellenére ugyanakkor az Irányelv által megteremtett új pénzforgalmi terepet egyre inkább a hagyományos bankok szolgáltatásaihoz gyakran nagyon hasonló szolgáltatásokat nyújtó pénzügyi technológiai cégek foglalják el, akik azonban gyorsabban fejlődnek, kedvezőbbek a díjaik és átláthatóbbak
A hagyományos banki szereplőket az idejétmúlt menedzsmentstruktúrák jellemzik, egymástól igencsak elszigetelt szervezeti részlegekkel, minimális innovációval és örökölt költségekkel. A B2B és a kereskedelmi bankszolgáltatások tekintetében a szektor hagyományosan a stabilitásról szólt, mélyreható változtatások megakadályozásával. Az új pénzügyi szolgáltatók pont az ellenkezőjére helyezik a fókuszt, a modern üzleti igényekhez igazodó megoldásokkal és jellemzőkkel.
A fintech cégek ahelyett, hogy megpróbálnának minden üzleti és ügyféligényt kielégíteni, olyan konkrét területeket határoznak meg, ahol a szolgáltatásokat intuitív, modern platformok alkalmazásával optimalizálni lehet. Az olyan területeken, mint a határokon átívelő vagy a többdevizában történő kifizetések, technológiai előnyeiket célirányosan használják, ezáltal személyre szabottabb megoldásokat kínálnak. A bankok szintén igyekeznek reagálni a fogyasztói igényekre, különösen költségkeretek használata révén. A bankok a 2008-as pénzügyi válságot követően a hírnevüket érő kár csökkentése érdekében jelentős befektetéseket eszközöltek a biztonság megerősítésére és a biztonságot fenyegető tényezők kiiktatása érdekében, amely legtöbbször a jogszerű működést célzó költségvetéseket és elhanyagolt K+F törekvéseket eredményeztek. 2018-ban az amerikai bankok banki szolgáltatás utáni nettó bevételük mindössze 5%-át költötték a megújítást célzó kezdeményezésekre.
Többek között ennek a három tényezőnek az eredményeképpen a bankok gyakran korszerűtlen, nem a piacnak megfelelő termékeket kínálnak, szemben a digitális megközelítésű fintech cégekkel. Az 544 pénzügyi szektorban dolgozó szakember válaszait feldolgozó PwC nemzetközi pénzügyi technológiai cégekről szóló 2016-os felmérése, adatai alapján a banki szektorban résztvevők mindössze 53%-át látják „ügyfélközpontúnak”, míg ugyanez az adat a pénzügyi technológiai cégek esetében jóval 80% fölötti. Ha a hagyományos intézmények saját maguk is belátják, hogy számukra nem az ügyfél a legfontosabb szempont, milyen lehetőségeket teremt ez a legjobb pénzforgalmi megoldásokat kereső cégek számára?
A nemzetközi porondon megjelenő cégek határozottan tisztában vannak a nemzetközi pénzügyi műveletek költségeivel és kihívásaival. Nehezen átlátható árfolyamok és díjak, lassú műveletek, a fizetésiek minimális átláthatósága, és így tovább. Az ilyen akadályok leküzdésére és a haszonrés szűkülésének korlátozására vonatkozó igény kulcsfontosságú, a fizetési módszerek, számlázási lehetőségek és a szolgáltatók közti választás igen fontos tényező.
A banki átutalásoktól a közvetlen számlaterhelésig terjedő skálán a cégeknek ki kell értékelniük a rendelkezésre álló fizetési módszereket gyorsaság, használhatóság és költségek szempontjából, az érintett felekkel fennálló kapcsolatukat szintén figyelembe véve. Számlázás esetében szintén fontos megvizsgálni az egyes felek által fizetendő díjak arányát a legkedvezőbb konstrukciók elérése érdekében. Mindenekelőtt fennáll a szolgáltató kérdése. A hagyományos pénzintézetek és a pénzügyi technológiai cégek közül a cégeknek a határokon átívelő pénzforgalmuk, többvalutás ügyletek és egyéb igények szempontjából legmegfelelőbb szolgáltatót kell kiválasztaniuk. A fintech cégek egyedülálló képességei a konkrét problémák leküzdésére és üzleti igényekre gyakran jelentenek megoldást.
A pénzforgalmi szolgáltatások piaca sohasem volt még ilyen nyitott. A jogszabályi változások és a tech-vezérelt újítások azt jelentik, hogy a KKV-k és a közepes tőkeértékű vállalatok jelenleg gazdag választékkal számolhatnak. Nem korlátozza immár őket a banki monopólium, a napi pénzforgalmi igényeiknek leginkább megfelelő szolgáltatásokat tudják kiválasztani. Mindössze azt a kérdést kell feltenniük maguknak, hogy konkrétan mely fizetési problémák a legfontosabbak az ő rangsorukban, és mely szolgáltatói mix a leginkább megfelelő a cégük számára.