Az elmúlt három év valóságos hullámvasút volt a világgazdaság számára. Váratlanul ért bennünket egy világméretű járvány, amelynek következtében számos korlátozást és lezárást vezettek be a tömeges halálesetek elkerülése érdekében, amire szükség is volt. Azonban mindez súlyos zavarokat okozott a gazdaság működését tekintve.
A kormányok és a központi bankok világszerte példátlan mértékű likviditást injektáltak a gazdaságokba, hogy megakadályozzák a globális gazdasági katasztrófát és megőrizzék a lakosság vásárlóerejét. A globális pandémiás mennyiségi lazítás (amely csak a központi banki likviditási injekciókra vonatkozik) elérte a 12 billió dollárt. Ez utóbbi, valamint a globális kereskedelem és a globális kereslet zavarai, továbbá az ukrajnai háború a tartós infláció időszakát idézte elő.
Most a jól ismert forgatókönyv alapján küzdünk az infláció ellen: növeljük a tőkeköltséget a magasabb kamatlábakon keresztül, és csökkentjük a gazdaságban lévő likviditást. 2022 októbere óta a globális pandémiás mennyiségi lazítás már egyharmada vissza lett vonva, azonban az infláció csökkentésének képlete nem ilyen egyszerű. Mindeközben Japán és Kína közösen egy meglepetésszerű 1 billió dolláros likviditási csapást injektált be, amiben a pozitívum, hogy ez segített a piacokat a felszínen tartani – részben ez magyarázza a devizapiacon 2022 vége óta tapasztalható nagyobb kockázati étvágyat is. Ellenben a hátránya, hogy a pénzügyi feltételek valószínűleg nem elég szigorúak ahhoz, hogy valóban jelentősen lejjebb tudják nyomni az inflációt. A jövőben a gazdasági környezetben való eligazodás továbbra is kihívást jelent majd.
Néhány hónappal ezelőtt a közgazdászok recesszióra hívták fel a figyelmet, amely csökkentené a keresletet és ezáltal az inflációt. Csehország és Magyarország technikai recesszióba lépett, amelyet két egymást követő negyedéven át tartó GDP csökkenésként határoznak meg. Sajnos semmi jele annak, hogy ez sokat segíthetne az infláción. Úgy véljük, hogy az infláció részben strukturális – ez magyarázza, hogy a maginfláció a legtöbb országban továbbra is magas. Nem fogunk egyhamar visszatérni a jegybank 2% körüli vagy országtól függően kissé e feletti egyébként esélytelen inflációs céljához. Meg kell tanulnunk, hogyan éljünk az állandó magas inflációs környezetben, ami azt jelenti, hogy a hosszú távú átlagos fogyasztói árindex valószínűleg évi 3-4% körül mozog majd az euróövezetben, és valószínűleg egy-két ponttal magasabb lesz a legtöbb közép- és kelet-európai országban. Ha mindehhez hozzáadjuk a régió geopolitikai veszélyét, mivel Oroszország több országot (köztük Moldáviát) is destabilizálni akar, akkor ebből nagy felfordulás lehet.
Manapság nem állnak olyan rosszul a dolgok. Már hozzászoktunk, hogy alacsony inflációs környezetben élünk, de a 2%-os inflációs cél nem történelmi norma, ellenben a magas infláció az. Azonban ebben a helyzetben sem lehetetlen üzleti tevékenységet folytatni.
Valószínűleg még nem hallott William E. Simonról, aki az 1970-es évek (egy szintén nagyon magas inflációs időszak) egyik konzervatív amerikai pénzügyminisztere volt. Nem lesz sértés, ha azt mondom, hogy nem sokat ért el a két és fél éves hivatali idejében. Az üzleti életben viszont híressé vált, mivel az 1980-as években ő volt az egyik úttörője a hitelből finanszírozott vállalatfelvásárlásoknak, amely egy komplikált pénzügyi technika, célja pedig egy vállalat felvásárlása jelentős mennyiségű felvett kölcsön (kötvények vagy hitelek) felhasználásával. 1981-ben Simon megalapította az egyik első vállalatfelvásárlásokkal foglalkozó céget, a Wesray-t. Abban az időben az USA gazdasága kettős recesszión ment keresztül, amelyet az amerikai jegybank a kétszámjegyű infláció hosszú időszakának lezárására dolgozott ki. A kamatlábak ekkor rendkívül magasak voltak, a mai normákhoz képest összehasonlíthatatlanul magasak. Az Egyesült Államokban megkezdődtek a bankcsődök, az üzleti és fogyasztói bizalom a legalacsonyabb, a geopolitikai helyzet pedig feszült volt. A nukleáris háború veszélye ekkor még mindig jelen volt, és a Szovjetunió éppen ekkor szállta meg Afganisztánt, és Grenadán, az Egyesült Államoktól mindössze 4000 kilométerre kommunista forradalom zajlott. Ismerősen hangzik?
Mégis, minden körülmény ellenére, Simon a modernkor egyik legrosszabb gazdasági időszakban szerezte óriási vagyonát. A leghíresebb vétele a 80,5 millió dollárért vásárolt Gibson Greetings Inc. ¬– 1982 januárjában az Egyesült Államok harmadik legnagyobb üdvözlőkártyagyártója. Amikor Simon 1983 májusában a Gibsont 290 millió dolláros értéken a tőzsdére vitte, mintegy 70 millió dollárt nyert vele.
Mi a történet tanulsága? Nem számítanak a körülmények, a bátrak és talpraesettek számára mindig ott a lehetőség a sikerre.
A koronavírus-járvány előtt a világgazdaság a defláció veszélyével kacérkodott. A 2007-2008-as globális pénzügyi válságot követően indult be az árképző erő – a vállalatok kényelmet adó támasza –, amely néhány kivételtől eltekintve (például a luxus és csúcstechnológiai vállalatok esetében) lényegében felszívódott. A világjárvánnyal, az Ukrajnában zajló háborúval és ezek következményeivel új gazdasági rendszerbe léptünk, ahol az árképző erő most a többség számára visszatért.
Az elmúlt hónapokban a legtöbb ágazat képes volt árat emelni anélkül, hogy csökkent volna az árucikkei iránti kereslet. Az Európai Unióra kiterjedő februári PMI (beszerzési menedzser index) felmérések alapján arra lehet következtetni, hogy a szolgáltató szektorban rekordszámú vállalkozás fog – eddig még nem tapasztalt – áremelést végrehajtani a következő hónapokban. Ahogy az Európai Központi Bank nemrégiben kiemelte, egy árbevételi hurokkal állunk szemben, ahol a legtöbb elemző egy ár-bér hurokra számított (legalábbis Nyugat-Európában). Bármely méretű vállalkozás képes most árat emelni, ami jót tesz a vállalati árréseknek. Természetesen a nagyvállalatok árképző ereje nagyobb. Minél kisebb egy cég mérete, annál inkább függ az árképző erő attól, hogy mennyire specializálódott és nemzetközi a vállalat. Hogyan magyarázzuk ezt? A verseny jelentősen csökkent az elmúlt három évben, ami a legtöbb vállalat számára gyökeres változást jelent. Ez magyarázza azt is, hogy miért nem következett még be a várt vállalati csődhullám. Ellentétben azzal, amit sokan gondolnak, az európai vállalatok jól helyzetben vannak ahhoz, hogy túljussanak a jelenlegi gazdasági környezeten. Nem recessziós környezetben vagyunk (legalábbis kontinentális szinten), hanem ellenkezőleg, ez a gyorsan ingadozó bővülés/szűkülés időszaka, a növekedés alacsony szinten ingadozik, a munkanélküliség pedig emelkedik, de még mindig alacsony, mert a vállalatok nem állnak készen arra, hogy elengedjék azokat a munkavállalókat, akiket olyan nehezen tudtak felvenni (ami növeli a munkahelyek befásulásának kockázatát).
Abban egyetérthetünk, hogy mindez újdonság. Valószínűleg kezdetben nehezebb lesz ezt a helyzetet kezelni, mint a szokásos recessziós forgatókönyvet, mert a Covid-időszak mintájára a vezetőknek teljesen át kell állítaniuk a gondolkodásukat, nyitottabbnak kell lenniük, a vállalatoknak pedig rugalmasságot kell tanúsítaniuk, különösen a munkaszervezésben és az ellátási láncban. Sosem lehetünk biztosak abban, hogy mikor jön el a legrosszabb, amire az elmúlt néhány év tökéletesebb példa.
A közép- és kelet-európai vállalatok számára van még egy jó hírünk. Románia várhatóan 2026-ban, Bulgária pedig 2025-ben vezeti be az eurót.
Rövid távon az euró bevezetése a vállalkozók számára egyszeri költségekkel fog járni (az információs rendszerek beszabályozása, devizaváltás, árak átváltása, kettős árképzés, az alkalmazottak képzése stb.) A korábbi példák alapján az euró bevezetésével járó költségek kezdetben a GDP 0,3-0,8%-a körül mozognak, azonban ez csökkenthető. A rövid párhuzamos forgalomba hozatali időszak például minimalizálná a kiskereskedők költségeit.
Hosszú távon az euró bevezetése minden szempontból előnyös, mert megkönnyíti a külföldi befektetések kétirányú beáramlását, továbbá az euróövezethez való csatlakozás jelentősen növeli a külföldi befektetők által érzékelt stabilitást, és a befektetők a tranzakciós költségeket is megspórolják. Arra számítunk, hogy többek között a közvetlen külföldi befektetések fogják felhajtani a külkereskedelem növekedését. Hozzávetőleges számításaink szerint a külkereskedelem 1%-os növekedése Romániában és Bulgáriában egyharmad százalékponttal növelheti a GDP-t.
Hosszú távon ez azt jelentheti, hogy a GDP összességében 7-20%-kal nő, amely növekedés természetesen fokozatosan fog bekövetkezni, és függ az általános makrogazdasági helyzettől is. Mindennek végső soron pozitív eredménye lesz. Magyarország, Lengyelország és Csehország esetében azonban nincs tervben az euró bevezetése.
Magyarországon az uniós források befagyasztása és a feltételként előírt intézkedések végrehajtásának késedelme növeli a bizonytalanságot a helyi vállalatok számára (különösen az építőiparban, amely az elmúlt években a növekedés egyik fő hajtóereje volt). Úgy tűnik azonban, hogy a külföldi befektetők szemében ez nincs negatív hatással az ország megítélésére, amit a forint ellenálló képessége is bizonyít a kockázatkerülő környezetben. A fokozódó veszélyek ellenére (különösen a banki stressz tekintetében) a közép- és kelet-európai vállalatok jól felkészültek arra, hogy 2023-ban is eligazodjanak a bizonytalanságban.